HETVENÉVES AZ ELTE SZERVES KÉMIAI TANSZÉKE
(1934-2003)

Összefoglalás

A Budapesti Tudományegyetemen a most hetvenéves Szerves Kémiai Tanszéket (a továbbiakban “Tanszék”) Széki Tibor hozta létre 1934-ben. Ôt a Szegedi Tudományegyetemről hívták meg Budapestre, az Egyetem 1.sz. Kémiai Intézetének élére. Mivel szerves kémikus volt, átalakította az addig kizárólag analitikával foglalkozó Intézet profilját. E könyv szerzője 1945-től, mintegy hatvan éve áll szoros kapcsolatban az Intézettel, későbbi nevén a Tanszékkel. Kezdetben mint hallgató volt jelen, majd mint tanársegéd, adjunktus, docens, tanszékvezető professzor, végül mint emeritus professzor vett rész a Tanszék életében. Így a szerző hosszú időn át szerezhetett közvetlen ismereteket a Tanszékről, ami növeli a történeti összeállítás hitelességét.

1962-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a Szerves Kémiai Tanszék mellé egy kutatói csoportot szervezett, amely az MTA-ELTE Peptidkémiai Tanszéki Kutatócsoport nevet nyerte (a továbbiakban “Kutatócsoport”). Ennek vezetésével Bruckner Győzőt, az Akadémia tagját bízták meg, aki Széki utódaként 1949 óta állt a Tanszék élén. A perszonális unió révén ez a két részleg hosszú évtizedekre teljesen eggyé forrott, így csak közös történetük megírásra nyílik reális lehetőség

A könyv 1. fejezete röviden áttekinti a kémiai tanszékek kialakulásának útját, az Egyetem alapításától (1635) kezdve. A 2–5 fejezetek a Szerves Kémiai Tanszék történetét írják le nagyjából a tanszékvezető professzorok szerinti periódusokra bontva: Széki Tibor (1934–49), Bruckner Győző (1949–70), Kucsman Árpád (1970–93), Hollósi Miklós (1993-tól). Az egyes fejezetek négy alfejezetre oszlanak, ezek egyrészt általános egyetemtörténeti áttekintést adnak az adott korszakról, másrészt információt szolgáltatnak a tanszéki kutatásokról, az oktatási munkáról és a közösségi életről . A számos arcképpel illusztrált 6. fejezet a Tanszék és a Kutatócsoport személyi állományának fontosabb adatait foglalja össze. A 7. fejezet a tanszéki laboratóriumokról és helyiségekről ad áttekintést. A 8. fejezet közli a tanszéki akadémiai tagok székfoglaló előadásainak címét, továbbá a D.Sci, a C.Sci, a dr.rer.nat. és PhD fokozatot szerzett tanszéki és kutatócsoporti tagok névsorát, a disszertációk címével és évszámával együtt. Az igen terjedelmes 9. fejezet foglalja össze a Tanszék és a Kutatócsoport publikációit, külön választva az originális idegennyelvű publikációkat, az idegennyelvű könyvrészleteket, a fontosabb magyar nyelvű publikációkat és a tankönyveket, illetve jegyzeteket. A könyvet az 1–8. fejezetekre vonatkozó névmutató zárja.

Történeti áttekintés. – 1934–1989 között a Tanszék életének színhelye a Múzeum körúti Trefort -kert közepén álló B-épület. Ez volt Magyarországon az első, kiválóan berendezett egyetemi kémiai épület, amelyet Than Károly a Magyar Királyi Egyetem Vegytani Intézetének 1860-ban kinevezett fiatal vezetője építtetett 1868–71 között, a Heidelbergi Egyetem Kémiai Intézetének mintájára. Than halála (1908) után a B-épületi Intézetet kettéosztották és az. 1.sz. Kémiai Intézetnek nevezett déli szárnyat az analitikus Winkler Lajos örökölte. Az ő utóda lett 1934-ben Széki Tibor. Ô elsődleges feladatának tekintette a szerves kémiai kutatás és oktatás megszervezését a Budapesti Egyetemen, amely egyébként már korábban, 1922-ben az alapító Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek nevét vette fel. Széki munkáját igen kis létszámú, mindössze hat főből álló asszisztensi gárda segítette. 1949-ben Széki nyugalomba vonult, utóda Bruckner Győző (Viktor) lett, akit ugyancsak a Szegedi Egyetemről hívtak meg a budapesti katedrára. Az ő 22 éven át tartó vezetői működése a Tanszék aranykorát jelentette. A személyi létszám jelentős bővülése révén a Kutatócsoporttal kiegészített Szerves Kémiai Tanszék az Egyetem (1950-től hivatalosan Eötvös Loránd Tudományegyetem) egyik legnagyobb egysége lett (1953-tól hivatalosan Intézet helyett Tanszék). Mintegy 40 fő diplomás és 30 fő segédszemélyzet volt akkoriban alkalmazásban. Létszáma és kiváló személyi összetétele lehetővé tette, hogy a Tanszék a tudományos kutatás terén nemzetközi elismertségre tegyen szert, az oktatás terén pedig etalonként szolgáljon a társegyetemek számára. 1970-ben Bruckner Győző a vezetői funkciót átadta egyik munkatársának Kucsman Árpádnak, aki a vezetői tisztet 23 éven át töltötte be. Az ő tanszéki munkájának célja elsősorban a korábbi magas kutatási és oktatási színvonal megőrzése, valamint a nyugati orientáció erősítése volt az akkori lehetőségeknek megfelelően. Az egyszemélyi vezetés gyakorlata akkoriban módosult, kialakult a Tanszéken a multiprofesszoros rendszer. Az 1980-as években aktuálissá vált a felkészülés a lágymányosi telephelyre történő költözésre, ami az összes kémiai tanszéket érintette. A szervezés a Tanszék professzora, Medzihradszky Kálmán kezében összpontosult. Ô ezidőtájt a kémiai tanszékcsoport vezetője, később a Természettudományi Kar dékánja volt Az átköltözés a lágymányosi telephelyre, a dunaparti Pázmány Péter sétányon épült új kémiai épületbe, 1989 őszén következett be. A Tanszék vezetését 1993-ban Hollósi Miklós vette át, míg a Kutatócsoport élére 1990-ben Medzihradszky Kálmán, 1999-ben Hudecz Ferenc került. Nekik is törekedni kellett a színvonal megőrzésére, bár mindez egyre romló gazdasági feltételek között történt.

Kutatás. – A tanszéki kutatások hetvenéves történetében négy korszakot lehet megkülönböztetni. Az első periódus az 1930–40-es évekre terjed ki. A Tanszéket szervező Széki Tibor elsősorban az oktatási munkával van elfoglalva. A viszonylag szűk lehetőségek között az évek során Müller Sándor (Alexander) intézeti tanár köré csoportosul mintegy 20, abszolutóriumot szerzett bölcsészvegyész, akik az ő közvetlen irányításával végeznek doktori munkát, lesznek egy-egy publikáció társszerzői és szereznek bölcsészdoktori oklevelet. A kutatási téma a cukorkémia és a propenil-oldalláncú fenoléterek dimerizációja.

A második periódus az 1950-es éveket öleli fel, és jellemző rá a dinamikus és eredményes team-kutatás. Tehetséges fiatalok serege sorakozott fel két elismert tudományos vezető, Bruckner Győző és Müller Sándor professzorok mögött, akik a szerves kémiai kutatások két fő irányzatát képviselték. A Bruckner-vezette peptidkémiai vizsgálatok a természetes szénvegyületek kutatása tárgykörébe tartoztak. A tanszéki kutatások elsődlegesen az anthrax-polipeptid szerkezetének felderítésére irányultak, a lebontás és a szintézis módszerének alkalmazásával. Ebben a munkában intézeti tanárként jelentős szerpet vállalt Kovács József és Kovács Kálmán. A Müller-team elméleti színezetű alapkutatásokat végzett, sztirol-analóg vegyületek dimerizációját vizsgálták. A kutatások kiterjedtek a dimerek szintézisére, szerkezetük, valamint relatív konfigurációjuk felderítésére, továbbá a dimerizáció mechanizmusának megállapítására.

A harmadik periódust az 1960–80-as évek jelentik. A multiprofesszoros rendszer kialakulása révén a kutatás – a Tanszék és a Kutatócsoport összefonódásával – hat szervezett témacsaládban folyt szakavatott vezetők irányításával. Medzihradszky Kálmán, aki munkatársaival és kooperációs partnereivel sikerrel oldotta meg az ACTH totálszintézisét (1959–66), fiziológiailag hatásos peptidek szintézisével, hatásmechanizmusuk és metabolizmusuk kérdéseivel foglalkozott. Furka Árpád elsősorban peptidek és fehérjék izolálását és szekvenciaanalízisét tűzte ki feladatául, majd 1982-től új kutatási irányzatként meghonosította a kombinatorikus kémiát. Szekerke Mária a citosztatikumokkal kapcsolatos peptidkémiai vizsgálatokat folytatott. Kajtár Márton peptidek és egyéb természetes szénvegyületek sztereokémiáját vizsgálta kiroptikai módszerekkel, amelyeket Magyarországon ő honosított meg. Kucsman Árpád munkatársaival kénorganikus vegyületek szerkezetét és reakcióik mechanizmusát vizsgálta. Körmendy Károly koordinálta a nitrogéntartalmú heterociklusos vegyületek szintéziseit és szerkezetük vizsgálatát. Ezt a korszakot világszerte a műszerezettség rohamos térhódítása jellemezte, amivel a Tanszék és a Kutatócsoport sajnos csak a kezdetekben tudott lépést tartani.

Az 1990-es éveket felölelő negyedik periódusban a korábbi, központilag támogatott kutatásszervezési keretek felbomlottak. A kutatásokhoz szükséges anyagi fedezetet egyre inkább csak pályázatok elnyerése útján lehetett biztosítani, ami a külső kooperációkra törekvő, szűkebb teamek feladata lett. Így a kutatások közel húsz, egyéni profilú laboratóriumban folytak, amelyek egymással csak laza tematikus kapcsolatban álltak.

Új professzori kinevezésekkel új kutatási irányzatok is előtérbe kerültek: Kapovits István (szulfuránkémia), Hollósi Miklós (VCD- és FTIR-spektroszkópia), Ruff Ferenc (fizikai szerves kémia) Vajda Tamás (kriokémia), Perczel András (NMR spektroszkópia, kvantumkémia), Hudecz Ferenc (immunkémia). A docensek és főmunkatársak (C.Sci) közül kiemelkedő jelentőségű volt az alábbiak munkája: Dibó Gábor (elektroforézis), Farkas Ödön (ab initio számítások), Jalsovszky István (sztereospecifikus szintézisek), Kótai András (bázisos peptidek), Lempert-Sréter Magda (N-heterociklusok), Medzihradszky-Schweiger Hedvig (mikroanalízis), Mészáros Miomir (glikopeptidek), Mező Gábor és Orosz György (peptidszintézisek), Rábai József (fluororganikus kémia), Sebestyén Ferenc (kombinatorikus kémia), Süli-Vargha Helga (rák-kemoterapeutikumok), Szókán Gyula (HPLC), Vajda Miklós (polarográfia), Wilhelms Adrienn (dimerizáció).

Fennállása óta a Tanszék és a Kutatócsoport tagjai közül 6 főt választottak a Magyar Tudományos Akadémia levelező, ill. rendes tagjává: Széki Tibor (1934, 1945), Bruckner Győző (1946, 1949) Müller Sándor (1949), Medzihradszky Kálmán (1982, 1990), Hollósi Miklós (1998), Mezey Pál (1998, külső tag). 13 fő lett a kémiai tudomány doktora (D.Sci), 37 fő a kémiai tudomány kandidátusa (C.Sci), 44 fő egyetemi doktor (dr.rer.nat), 20 fő szerzett újra bevezetett PhD fokozatot. A tanszéki és kutatócsoporti állomány tudományos munkáiból 1458 idegennyelvű és 194 jelentősebb magyar nyelvű publikáció született. Eredményes kutatásaik alapján külföldi elismerésben részesült Bruckner Győző (Scheele-érem, 1948; a Leopoldina Akadémia tagja, 1967), Medzihradszky Kálmán (Heyrovsky-aranyérem, 1982; Rudinger-díj, 2002). Magas állami kitüntetésben (Kossuth-díj, Állami díj, ill. Széchenyi-díj) részesült Bruckner Győző (1949, 1955), Müller Sándor (1953), Medzihradszky Kálmán (1970), Kapovits István (1996), Kucsman Árpád (1996), Ruff Ferenc (1996) és Furka Árpád (2001). Akadémiai Díjat kapott Medzihradszky Kálmán (1962), Kapovits István (1975), Kucsman Árpád (1975), Ruff Ferenc (1975), Kajtár Márton (1986), Hollósi Miklós (1997), Hudecz Ferenc (1997) és Furka Árpád (1999).

A politikai izoláltság ellenére a Tanszék 1990 előtt is jelentős erőfeszítéseket tett nyugati kapcsolatok kiépítésére. Kutatói rendszeresen részt vettek pl. az európai peptidkémiai szimpóziumokon (EPS), a nemzetközi kénorganikus szimpóziumokon (ISOCS), az ESOC, a FECS és a WATOC rendezvényein, továbbá szerepet vállaltak szimpóziumok, konferenciák hazai rendezésében. Számos külföldi egyetemmel és intézménnyel létesült kooperációs kapcsolat, ezek közül az alábbiak emelhetők ki: Akadémiai Kutatóintézetek (Berlin, Kiev, Moszkva, Prága), Barcelonai Egyetem, Bochumi Ruhr-Egyetem, Bonni Egyetem, Bose Institute (Kalkutta), Gaussian Institute, Hallei Egyetem, Jénai Egyetem, Konstanzi Egyetem, Max Planck Institut (Heidelberg), Nancy-i Egyetem, National Cancer Institute, Nottinghami Egyetem, Oszakai Egyetem, Oxfordi Egyetem, Philadelphiai Egyetem, Rostocki Egyetem, Ruder Boskovic Institute (Zagreb), San Luis-i Egyetem (Argentina), Texas A and M Egyetem, Torontói Egyetem, Wisconsini Egyetem, Wistar Institute. A Tanszék és a Kutatócsoport szinte mindegyik tagja részesült hosszabb ideig tartó, többnyire tengeren túli ösztöndíjas kiküldetésben.

A Tanszék számos magyar egyetemmel (Budapesti Műszaki Egyetem, Debreceni Egyetem, ELTE Biológus Tanszékcsoport, Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Szegedi Egyetem, Veszprémi Vegyipari Egyetem) és kutatóintézettel (Gyógyszerkutató Intézet, Központi Kémiai Kutatóintézet, Növényvédelmi Kutatóintézet, Szegedi Biológiai Központ, Szervetlen Kémiai Kutatóintézet) szoros munkakapcsolatokat épített ki. Jelentősek az ipari együttműködések is mind belfüldi (pl. Chinoin, EGIS, Forte, Reanal, Richter), mind külföldi vonatkozásban (pl. Bristol, Clariant, Exxon, Givaudan, Lancaster).

Oktatás. – A Tanszék Széki Tibor jóvoltából már 1934-től kezdve úttörő munkát végzett a Budapesti Tudományegyetemen a szerves kémia elméleti és gyakorlati oktatása terén. Ez idő tájt itt a hallgatók a szerves kémiát csak Konek Frigyes és Mauthner Nándor magántanári előadásaiból tanulhatták. 1949 után Bruckner Győző a szerves kémia oktatását nemzetközi színvonalra emelte. Vegyészhallgatóknak szánt főkollégiumi előadásai és a szerves kémia egyes részterületeit érintő speciális előadásai nagy hatással voltak a szerves kémia iránt érdeklődő hallgatók több generációjára. Professzortársa Müller Sándor 1936-tól az elméleti szerves kémia oktatását vezette be Magyarországon, ami a kémiai szerkezetek és reakciómechanizmusok értelmezését jelentette a kémiai kötés elektronelmélete alapján. Kémiaszakos tanárjelölteknek, biológus és fizikus hallgatóknak szenior oktatók tartottak kisebb óraszámú alapozó kollégiumokat. A szerves kémiai laboratóriumi metodika alapjait a hallgatók szakválasztásuknak megfelelően különböző óraszámú gyakorlaton sajátíthatták el, a diplomamunka elkészítésére a szaklaboratórium állt rendelkezésre.

Az 1970-es évek tanügyi reformja a szerves kémiai főkollégiumot kettéosztotta , az alapozó rész előadója Kucsman Árpád (később Jalsovszky István), a természetes vegyületekkel foglalkozó részé Bruckner Győző (később Kajtár Márton, Hollósi Miklós) lett. Az elméleti szerves kémia előadását Messmer András vette át. Speciális analitikai és preparatív gyakorlatok szervezésével a Tanszék a hallgatók gyakorlati képzésének nívóját kívánta emelni. A felsőbbévesek szerves kémiai specializációját nagyszámú speciális kollégium segítette elő, amelyeket a Tanszék meghívására vezető egyetemi és ipari kutatók tartottak. Az 1990-es években a tanrendek a Tanszék 65 különböző speciális előadását regisztrálták. A Tanszék évente átlagosan 150–200 hallgató képzésével foglalkozott, ez a szám az 1990-es évek közepétől jelentősen megnövekedett. Az egyetemi doktori képzés újraindítása óta, 1993–2003 között a kémiai doktori iskolába 45 olyan hallgatót vettek fel, akik doktori dolgozatukat a Tanszéken, ill. a Kutatócsoportban kívánták elkészíteni.

A szerves kémia tanszéki oktatását számos tankönyv és jegyzet segítette elő. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű Bruckner Győző hatkötetes tankönyve (1952–81, 4236 old.), amelynek létrejöttében munkatársként Kucsman Árpád, Kajtár Márton, Medzihradszky Kálmán és Császár János közreműködött. Ez a grandiózus magyar nyelvű mű nemzetközi vonatkozásban is egyedülálló, hiszen tankönyvi szinten tekinti át a szerves kémia teljes tudásanyagát, az 1960–70-es évek tudományos nézetrendszerét tükrözve. Főkollégiumi előadásaikhoz Kucsman Árpád (1975–76, 5 kötet, 1240 old.) és Kajtár Márton (1976–78, 5 kötet, 1510 old.) tankönyvpótló jegyzetet, Furka Árpád (1988, 930 old.) tankönyvet írt. Kajtár jegyzete szolgáltatott alapot a “Változatok négy elemre” c. szerves kémiai tárgyú művéhez (1984, 2 kötet, 973 old.), amely egyéni látásmódja és modern hangvétele révén igen népszerűvé vált. Ruff Ferenc és Csizmadia G. Imre a szerves reakciómechanizmusok vizsgálatáról írt tankönyvet angol (1994, 464 old.), majd magyar nyelven (2000, 470 old.). A szerves kémiai gyakorlatok lebonyolítását többféle jegyzet támogatta, ezeket többnyire tanszéki kollektívák írták. Orosz György szerkesztésében könyv alakban is megjelent egy szerves kémiai praktikum (1998, 466 old.).

A Tanszék javaslatára az ELTE díszdoktorává választották Bruckner Győző (1976), Csizmadia G. Imre (1987), Gerald D. Fasman (1995) és Medzihradszky Kálmán (2003) professzorokat. Oktatási érdemeik elismeréséül Bruckner Győző (1972), Medzihradszky Kálmán (1989) és Kucsman Árpád (1997) ELTE Aranyérem kitüntetést kapott.

Közösségi élet. – A Tanszék hetven éves történetét jelentősen befolyásolták a 20. századi magyar történelem viharai. Ennek hatását a Tanszék belső életére és a kollégák közötti kapcsolatokra próbálja vázolni külön fejezetekben ez a könyv, elsősorban a múltból megőrzött történetek és emléktöredékek révén.A Tanszék megalapításával kezdődő Széki-korszak a háború felé sodródó Horthy-rendszerre, a háborús évekre és az ezt követő rövid életű demokráciára terjed ki. Bruckner Győző professzori kinevezésére már a “fordulat évében” (1949) került sor. A kommunista hatalomátvétellel kezdődő “kemény” Rákosi-diktatúra, az 1956-os forradalom eufóriás napjait követő repressziós évek a közéletet szinte elviselhetetlenné tették. Enyhet erre csak a Tanszék viszonylagos belső nyugalma, a Bruckner Győzőnek köszönhető családias légkör adhatott. Az utód Kucsman Árpád 1970-től már a “puhuló” Kádár-diktatúrában tevékenykedhetett, amikor is előtérbe került a szabadság lehetőségeinek lépésről-lépésre való kibővítése az élet minden területén. A tényleges fordulatot, a diktatúra bukását és a demokrácia újraéledését csak a rendszerváltás hozta meg 1989-ben. Ez a dátum egyébként egybeesett a Tanszéknek a lágymányosi új telephelyre való költözésével, ami formálisan egy új életmód kibontakozásának ígéretét is jelentette. A Tanszék vezetését a kiterjedt nyugati kapcsolatokkal rendelkező Hollósi Miklós vette át. Ebben a korszakban szerencsére már megszűnt a politika mindent befolyásoló egyeduralma, de a várt szabadságnak az előtérbe kerülő gazdasági nehézségek ugyanakkor korlátokat állítottak.